Unioffice Rendszerház kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: Unioffice Rendszerház
Az UniOffice húsz évének titka
Fennállásának húsz éves évfordulóját ünnepelte a napokban az UniOffice Rendszerház Kft. Mint elmondták, az elmúlt két évtized a különböző fejlesztések és a fennmaradásért tett erőfeszítések mellett elsősorban az ügyfelekről szólt, akiket a születésnapi rendezvényre is vendégül láttak. A helyszín a Ramada Plaza volt, a téma pedig a múlt, a jelen és persze, a jövő.
A cégszintű dokumentum- és ügykezelés sikerének titka
Elektronikus korban élünk, mindent áthat az internet, levelezésünk jelentősebb része már e-mailben történik. Számos cég értékesít a weben, s a vállalati portálok száma is növekszik. Ennek ellenére még mindig kevés üzleti szervezetnél működik olyan csoportmunkarendszer, amely az egész cég teljes dokumentumkezelését és ügykezelését képes kiszolgálni. Számos projekt bukott meg ebben a szegmensben, némelyik már akkor, amikor a projekt még el sem indult.
Alkalmazáskultúra Unioffice-módra
Az 1992-ben alakult Unioffice Rendszerház azzal a céllal jött létre, hogy hazai környezetben kialakítsa a számítógépes csoportmunka és tudásgazdálkodás, illetve az azt támogató szoftverrendszerek alkalmazásának kultúráját. Választása a Lotus Notesra esett, a döntés helyességét pedig az eltelt évek meggyőzően igazolták.
Cikkgyűjtő
További híreink
XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY
E hét végéig még kedvezményes áron lehet hozzájutni a közelgő XX. E-kereskedelmi konferencia belépőjegyeihez, amelynek helyszíne az esztergomi Grand Hotel, időpontja pedig 2024. június 6-7.
Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra
Az IKEA Magyarország elindította az IKEA Kreativ elnevezésű új eszközt, amely a legmodernebb technológiát használja a lakberendezési tervezéshez. Az eszköz minden vásárló számára elérhető mobilalkalmazásban és az IKEA.hu weboldalon. Az IKEA Kreativ rendkívül egyszerűen használható, és arra ösztönzi a vásárlókat, hogy használják ki kreativitásukat. Valósághű interaktív terveken keresztül mutatja meg, hogyan fognak kinézni az egyes bútorok az otthoni környezetben.